Megfelelés és Bűntudat, te tartod a határaid?
Megfelelés és bűntudat
A belső szigor, az állandó kritika és a bántalmazó környezet könnyen vezethet alacsony önértékeléshez. Az ismételten tapasztalt hatások elbizonytalanítanak, megkérdőjelezzük saját magunk értékét. Ez akkor okozhat nagyobb problémát, ha szeretetre vágyunk és elfogadásra. Ilyenkor a kritikák elkeerüléséért olyan dolgokba is beleegyezhetünk, melyek a saját akaratunkkal nincs átfedésben, feladjuk a saját határainakt, hogy szeretehtőek legyünk. Ekkortól beszélhetünk megfelelésről és az én határokról való lemondásról.
- Tényleg jó döntést hoztam? Ha fájdalmat okoztam akkor rossz vagyok?
- Hányszor éreztél már bűntudatot azért, mert NEM-et mondtál másoknak, amikor szívességet kértek tőled?
- Vagy gondolkoztál azon, hogy jobb megoldást kellett volna találnod, mert a másiknak ez nagyon rosszul esett?
A fenti kérdések kellően tükrözik a belső bizonytalanságot és elveszettséget. Amikor megkérdőjelezzük, hogy jól cselekedtünk-e egy szituációban, akkor nagyon fontos megllapítani, hogy kinek a szemszögéből nézzük. Az ilyenkor jelntkező érzés a bűntudat, ami egy NORMÁLIS érzés, jelenléte nem rossz és nem jó. A bűntudat a saját és mások szükségleteinek teljesesítésekor keletkezik, akkor ha nincs közös metszet a kettő között. Ugyanakkor az hogy van-e tényleg haszna azt neked kell eldönteni, néha fontosabb más igényeinek teljesítése. Pl.: ha elfelejtetted egy szeretted születésnapját, akkor lehet ösztönző, hogy legközelebb emlékezz rá és felköszöntsd, de ha utána egész nap rossz kedved van, akkor az valószínűleg nem hasznos neked.
Felelősség
A felelősség érzetünk kialakulásában nagyon sok minden játszik szerepet, többek között a gyerekkorunk is. Hadd mutassam be ezt nektek egy rövid történeten keresztül: Sokszor ha szüleink nem tudnak egy problémával megküzdeni, akkor annak terhét önkéntelenül is másra, a környezetükre hárítják. Ilyenkor érzelmileg a gyermek is vállalhatja a gondoskodó szerepet és döntést hozhat a felnőtt helyett vagy olyant tesz meg, amiket valójában nem is neki kéne (ez a parentifikáció).
Később amikor ez a gyermek felnőtt lesz, az lesz a normális, hogy a párja vagy barátai helyett is ő hozza meg a nehéz döntést, ő készíti elő a közös utazást stb.. Ilyenkor egy olyan egyensúlytalanság alakul ki, amiben a felek nincsenek egyenlően megbecsülve és ez válik természetssé.
Mit tudunk mégis azért tenni, hogy a határainkat megtartsuk és ne vállaljunk olyan felelősséget ami nem ránk tartozik? A kérdésre több szinten is lehet válaszolni. A legfelszínesebb szint a viselkedés szintje, így tanulhatunk olyan önközlő metódusokat, melyek segítenek a saját szkségleteinket kifejezni. Ilyen pl.: az EMK, azaz az erőszakmentes kommunikáció, aminek a segítségével őszintén és következetesen ki tudjuk mondani, hogy mi a személyes élményünk, mit érzünk, mi a szükségletünk és hogy mi az ami segítene abban a helyzetben.
Ahhoz, hogy valójában ezt ne csak gondoljuk, hanem érezzük is, ahhoz kell az értéink és hidelmeink átformálása. Ez nagy kihívás minden ember számára, hiszen nem véletlenül hiszünk abban amiben. Ezek a hidelmek a te tapasztalataid alapján igazak, egy időben szolgálták a túlélésedet egy adott élethelyzetedben. A változáshoz érdemes szkamai segítséget kérni, amiben én is a szolgálatodra lehetek.
